A harci díszekben pompázó apacs indián a harci ösvényt járja. Összegörnyedve lopakodik a sövények mellett a cowboyok tábora felé. Bal kezében szorítja félelmetes tomahawkját, jobbjában pedig a skalpoló kését. Nem is sejti, hogy a cowboyok már várnak rá…
- Puff-puff! Meghaltál! – kiabál Lacika a bokor takarásából Petinek a szomszéd fiúnak, aki hiába próbált észrevétlenül a cowboyok tábora felé osonni.
- Nem is! Mellé lőttél! – rikkant vissza Peti és egy tigrisbukfenccel a sövény mögé ugrik.
- Ne csalj! – kiált vissza felháborodva Lacika.
Cowboy és indián feszülnek egymásnak a kert gyepén, a kakaskodásnak Laci anyukájának felharsanó hangja vet véget.
- Fiúk, kész a palacsinta!
A két ősi ellenség minden nézetkülönbségét félretéve együtt rohan a konyhába. Fejenként három lekváros és négy kakaós palacsinta eltűntetése után szuszogva dőlnek hátra a fiúk.
- Láttad a vonatrablós részt tegnap? – kérdezi Peti.
- Nagyon menő volt! Ahogy ráugrottak a hídról a cowboyok! – lelkendezik Laci.
- Az indiánok meg a lovaikon gyorsabbak voltak, mint a gőzös!
- Játsszunk mi is vonatrablóst!
- Jó, de hogyan?
- A másik mamánál a kert végében megy a gyermekvasút, ott csapjunk le! – javasolja Lacika.
- Hű, de klassz! A múltkor volt a tévében, hogy a vonaton csokit osztogatnak az utasoknak! Elraboljuk a sok csokoládét! – Petit nem kell sokáig bíztatni, azonnal felcsillan a szeme.
Következő szombaton át is kéredzkednek a pár utcával odébb lakó nagymamához játszani. Rozi mama mindig szívesen látja az unokáját és barátait vendégül. Mikor a fiúk teljes harci díszben megjelennek a kertkapuban, nagyot nevet.
- Mi lesz itt? Vadnyugati csihi-puhi? – kérdezi, miközben beengedi a fiúkat.
- Vonatrablás – közli mamájával Lacika, a legkomolyabb cowboy hangján, ami szerinte egyértelműen Billy, a kölyök hangja.
- Csak játsszatok gyerekek, mindjárt kész a madártej!
A fiúk egyenesen a hátsó kerítéshez sietnek. Valóban, pár méterrel odébb fut a sínpár. A nagy diófa egyik ága pont kilóg fölé, tökéletes hidat kínálva a kis rablóknak.
- Oda felmászunk, és amikor jön a vonat, leugrunk rá, ahogy a filmben volt! – közli a tervet Laci.
- Jó! – egyezik bele azonnal a kis indián.
A srácok rutinos fára mászók, gyorsan fel is jutnak a kiválasztott ágra. Ott lapítanak, jobbra-balra tekintgetve mikor és honnan érkezik a szerelvény. Szombat lévén nem is kell sokáig várniuk, ilyenkor a sok turista miatt sűrűn indulnak a járatok. A távolban már látszik a füstfelhő, érkezik a nosztalgiajárat, amit a kis gőzös húz, vidáman füttyentgetve.
A fiúk izgalomba jönnek és suttogva beszélik meg a haditervet.
- Ha jelt adok, elengeded az ágat és leugrasz! – mondja Laci.
- Úgy lesz sápadtarcú testvérem, uff! – válaszol Peti.
A gőzös egyre közelebb ér. Két szerelvényt húz maga után, tele utasokkal. Ez jó sok csokit jelent! – gondolja Lacika.
A zaj egyre erősebb, hangosan csattog a mozdony, kéményéből vastagon dől a füst. Lacika épp elkezd beszámolni, de egynél tovább nem jut, mert amint beér a faág alá a mozdony, azonnal elárasztja őket a sűrű füst. Levegőt sem kapnak pár pillanatig, a szemüket is csípi. Mire kitisztul a levegő, a mozdony eltűnik kanyarban. Köhögve, prüszkölve másznak vissza a kertbe, ahol Rozi mama várja őket fejcsóválva.
- Ki ez a két szurtosképű csibész? Jó, hogy nem pottyantatok le a vonat elé! – dorgálja őket. – Na majd szólok a papának, vágja le azt a kinyúló ágat!
- Jaj, mama ne szólj erről anyuéknak! – kérleli Lacika, miközben indián testvére még a könnyeit törölgeti, végképp elmaszatolva az arcát.
- Jól van, most az egyszer nem szólok. Nyomás be mosakodni! – hangzik az utasítás és a két jómadár engedelmesen beballag a házba.
Húsz perc múlva már csak nevetnek a butaságukon, miközben jóízűen kanalazzák a finom madártejet.
- Múltkor a moziban láttuk apuval a Csillagok háborúját! Holnap játsszunk inkább űrhajóst. – veti fel Peti.
- Remek ötlet! Építsünk űrhajót! Láttam a papánál a sufniban egy nagy hordót, az lesz a rakéta!
A holdraszállás még kicsit odébb van, de a fiúkat ismerve, az sem lehetetlen küldetés.
