Az öregember most is a megszokott helyén ül a régi piacon. Előtte a földön pokrócra kiterítve a portékája. Első ránézésre csupa kacat és lom. Rozsdás szerszámok, kopott cipők, gyűrött újságok, könyvek. Éles a kontraszt a nem sokkal odébb lévő hivalkodó kirakatú kínai áruházzal. Itt a régmúlt letűnt emlékei, amott az új világ modern kacatjai. A bácsi környékére telepedett árusok szerint soha senki nem vesz nála semmit. Azonban aki jobban odafigyel, látni fogja, hogy bizony vannak vevői szép számmal. A messziről értéktelennek látszó kacatok ugyanis időtálló, jó minőségű eszközök. Hosszú múlttal és érdekes történetekkel.
A kopottas húsdaráló például egy vidéki nagyváros mellől érkezett egy kis tanyáról, ahonnan kihaltak az öregek és a fiatalok számára nem vonzó ez az életforma. A kakassal díszített kisharang egy bontásra ítélt pécsi házikó bejárata mellett teljesített szolgálatot fél évszázadig. A porta helyére épülő emeletes társasházba távirányítású kaput szerelnek, és kaputelefont. Nem kell már csengő. A nokedliszaggató egy hagyatéki csomag része volt, valahonnan Soroksárról, ahová pedig Erdélyből érkezett még a múlt század viharos évtizedeiben. Ez a darab az egyik rangidős, a maga 140 évével. Egy nagyobbacska doboz, melyben az egykor oly népszerű „hánullás” modellvasútpálya, valamint a hozzá tartozó mozdonyok és szerelvények rejtőznek. A könyvek közt is megbújnak ódon kiadványok – lexikonok, regények, verseskötetek. A furcsa, kicsit fanyar illatú sárga papírra vetett szövegek nagy része a mai olvasóknak nehézkes.
Mégis, a húsdarálót egy háziasszony viszi el, aki belefáradt a műanyag házba fröccsöntött selejtekkel való küzdelembe. Gyerekkorából emlékszik még, hogy a nagymamája konyhájában is ilyen daráló volt. Talán ezzel nem lesz annyi gondja. A kakasos harangocskával első látásra szerelembe esik egy nemrég vidékre költözött fiatal pár. Csillogó szemmel veszik magukhoz, örömmel fogják felújítani és a kapujukhoz kiakasztani. A nokedliszaggató is elkel, egy néni veszi meg, a sok munkától megfáradt társa pótlására. A hétvégén jönnek az unokák, az ebédnek rendben el kell készülnie. A könyveket is átforgatják néhányan, belelapoznak, de nem találnak egymásra olvasó és a könyv. Egy kopottas ruhájú, nagy szakállú ember áll meg a pokrócnál. Szigszalaggal javított ódivatú szemüvege mögül pásztázza a könyvhalmot mint egy ragadozómadár a mezőt. Mosoly jelenik meg a szája szélén ahogy lehajol és kihúz egy sárga fedelű könyvet a halomból. A borító nosztalgikus hangulattal tölti el. Gyermekkora kedvenc Rejtő regénye, a Texas Bill, a fenegyerek mosolyog vissza rá. Jó állapotú a kiadvány, pedig 1939-ben adták ki. Nem esik szét, nincs összegyűrve vagy szétszakadva. Ez a darab is gazdára talál, mint lassan minden portéka. A modellvasutat egy kisfiú nézegeti vágyakozva. Három hete minden szombat délelőtt jön és hosszú percekig nézi a dobozon a képeket. Meg sem meri kérdezni mennyibe kerül a játék, tudja jól nincs rá pénzük. Amikor az anyukája megérkezik a vásárlásból kézen fogja és hazaindulnak. A kisfiú szomorú tekintettel vissza-vissza néz álmai játékára. Nem is sejti, hogy a közelgő születésnapján csomagolópapírba rejtve várja majd otthon ez a remek kis játék.
A kínai áruház tulajdonosa akciót hirdet, teleragasztja a kirakatot ötven százalék engedményt ígérő plakátjaival – mindhiába. Az emberek inkább alkudoznak kicsit az öregnél, de végül mindenki boldogan távozik a kívánt holmival a táskájában.
Az öregember nyugodtan ül a megszokott helyén, ugyanúgy, mint az elmúlt években mindig. Jövő héten újra kezdheti beszerző körútját – lomtalanítások, árverezések, bolhapiacok eldugott asztalai várják kincseikkel. Ő pedig elhozza újra a napos oldalra ezeket a tárgyakat, új életet adva nekik.
