Én kérem nem azért mentem a kocsmába, hogy igyak. Soha nem iszom, maximum csak alkalmakon, mint szülinap, névnap, húsvét, ballagás, keresztelő, ilyesmik. Alapvetően nem szeretem az alkohol ízét, eszembe sem jutna kocsmába menni. Most is csak azért mentem oda, mert tudtam, hogy Sanyit ott találom és végre megkérhetem, hogy adja meg a tartozását. Mert a Sanyi viszont alkoholista, ő mindig a kocsmában van. De nem volt ő sem mindig kocsmatöltelék ám! Együtt jártunk általánosba, hatodikban mellettem ült és nagyon jól rajzolt. Már akkor is arról ábrándozott, hogy nagy művész lesz ha felnő. Aztán végül szobafestő lett, mert nem vették fel művésziskolába így vidékről. Szóval én alapvetően az alkohol ízétől is viszolygok, de Sanyi nem, őt bevonzotta az alkohol. Pedig nagyon tehetséges szobafestő volt, 1983-ban majdnem bejutott a Ki Mit Tud országos döntőjébe azzal, hogy csukott szemmel, fél kézzel kifesti a plafont, és közben József Attila verseket szaval. A nagy alkotás közben sajnos a zsűrit is szépen összefröcskölte, így nem aratott osztatlan sikert. Valahol itt tört meg a karrierje és jött az alkohol. De bármennyit is iszik Sanyi, álmában újra és újra kísérti az inverz dalmata zsűri haragja és a közönség hahotázása. Szóval bementem a kocsmába, mert a Sanyi mindig ott lóg én viszont mondhatni absztinens vagyok ugye. Szóval Sanyi tényleg ott ült a szokásos helyén a sarokban, a tengerpartos poszter alatt. Huszonéves melóskabátjában, aminek a hátáról már rég lekopott a cég neve, ahol Sanyi ifjú titánként kezdett. A festékfoltos nadrágja, mintha csak egy nehéz munkanapot vezetne le a savanyú sört szopogatva. Pedig jó pár éve nem volt munkája. Annyira megörült nekem, hogy rögtön rendelt két unikumot és hát ugye mégiscsak illetlenség lett volna nem elfogadni. Ezt megtanultam apámtól, akit hétvégén elkísérhettem a kocsmába és kaptam málnaszörpöt amíg ő a barátaival megváltotta a világot. Ilyenkor illik visszahívni a másikat, szóval én is kikértem két unikumot, pedig nem szeretem, és nem is iszom soha. Sőt, én a szagától is rosszul vagyok, de becsület is van a világon kérem. Így már könnyebben szóba tudtam hozni a tartozását, mégiscsak oldottabb a légkör. Sanyi kifejezte őszinte sajnálatát, hogy ilyen régóta tartozik és ő ezt nagyon restelli hiszen mégiscsak egy tehetséges festő, aki majdnem bejutott a Ki Mit Tud döntőjébe, de ugye az az incidens őt lelkileg hátráltatja ezért megkért, hogy közösen dolgozzuk fel a traumát két korsó sör társaságában. Én ugye nem iszom, az alkohol ízétől is viszolygok, de vagyok annyira jó barát, hogy ilyenkor lehet rám számítani. Meghoztam az áldozatot és megittuk a söröket némi kísérővel persze, hiszen önmagában túl keserű lenne. Ebben a felettébb ellazult hangulatban már egészen derűsen láttuk Sanyi jövőjét, ha újra kezébe veszi az ecsetet pár éven belül megveszi a fatelepes Jóska piros Mercijét, amit már rég megvett volna, ha bejut anno a Ki Mit Tud döntőjébe. Ennek örömére gyorsan koccintottunk még egy nagyfröccsel, amihez akcióban kapható a pálinka, dőreség lett volna kihagyni. Sanyi a fröccs végére már a poszteren lévő kifakult tengerpartról ábrándozott, ahol saját jachton fogja a koktélokat szürcsölgetni, mint egy híresség, aki megnyerte a Ki Mit Tud-ot 1983-ban. Mivel közben ránk köszöntött az este, még búcsúzóul kikértem egy kör unikumot sörrel támogatva. A kilépő felesről sem feledkeztem el, bár én irtózom a röviditaltól, de az íratlan szabályokat is be kell tartani kérem. Sanyi megígérte, hogy nemsokára megadja a tartozását, hiszen adnia kell a hírnevére, mégiscsak ő az, aki majdnem bejutott a Ki Mit Tud döntőjébe. Azt mondta most lesz egy fizetős melója, a kocsma plafonját kell kifestenie.
(Megjelent az Örökkék antológiában 2023.05)
